2007_b
  • Magyar
  • Romana

Főmenü

Bejelentkezés






Elfelejtette a jelszavát?
Még nem regisztrálta magát? Regisztráljon most!

RSS hírcsatorna

Bemutató
Isten Hozott Csikcsicsó Honlapján
Hullámzó vőlegény
Csíkcsicsóban példásan újjáélesztették a műkedvelői színház hagyományát. Az Élő Emlékezet Egyesület támogatta színjátszó csoport a 100. évfordulóra sikerrel mutatta be A néma leventét, ebben az évadban pedig Tamási Áron Hullámzó vőlegény című háromfelvonásos vígjátékát viszik színre. A bemutató előadást december 26-án este 7 órakor a helyi kultúrotthonban láthatják.   A mai globalizálódó világ, valamint a bekövetkezett gazdasági válság időszerűvé teszi az előadást.
Tovább...
 
Turisztikai pályázatot adott le a Bogát
A Bogát Önkormányzati Fejlesztési Társulás 2009. no­vem­ber 6-án újabb pályázatot nyúj­tott be az Európai Unió Vidék­fej­lesz­tési Alap 313-as kiírásához. A 313-as kiírás a turisztikai tevé­keny­ségek elősegítésére nyújt tá­mogatást kis és közép­vállal­ko­zók, önkormányzatok, valamint önkormányzati fejlesztési tár­su­lá­sok számára. A pályázat elkészítésének fő célja az volt, hogy népszerűsítsük a tér­sé­get, segítsük a turisztikában ér­de­kelt vállalkozásokat.
Tovább...
 
Uniós pénzből javítják fel a csaracsói kulturális központot
A tavalyi év augusztusában lett hivatalosan bejegyezve a Bogát Önkormányzati Fejlesztési Társulás, amelynek tagjai Csicsó, Madéfalva, Rákos és Szentmihály községek. Ennek a társulásnak a jelenlegi vezetõje Szentes Csaba madéfalvi polgármester és egy alkalmazottja van Szentes Antal személyében. A szervezetnek négy hónap alatt sikerült két pályázatot leadnia. Az elsõ pályázat a magyarországi Szülõföld Alapítványhoz volt leadva és nyert 1 millió forint támogatást célirányosan a szervezet mûködésére és az infrastruktúra fejlesztésére leadott pályázat elõkészítésére.
Tovább...
 
További tartalom...
<< Első < Előző 1 2 3 4 Következő > Utolsó >>

Találatok 1 - 5 / 19
© 2010 Csíkcsicsó község honlapja
Joomla! is Free Software released under the GNU/GPL License.