2026. január 18., vasárnap, Piroska
Csíkcsicsó
község honlapja
A nyár a legtöbb család számára a nyaralás mellett egyet jelent a táborozással, hiszen sokan nem tehetik meg, hogy az egész nyarat gyermekeikkel töltsék. A hagyományőrző és komfortos jurtákból álló szállás amely a honfoglalás kori sátrakat idéző hangulatával várja a kalandvágyó fiatalokat és idősebbeket nagyszerű szórakozási, kikapcsolódási lehetőségekkel, Jász-Nagykun-Szolnok megyében, Cserkeszőlő községben található.

  Családok és iskolás csoportok számára kiváló választás ez a különleges hangulatú Jurta táborhely, mert az ide látogatók betekintést nyerhetnek a honfoglaló magyarok életmódjába a korhoz kapcsolodó kézműves foglalkozások segítségével. A tábori élet sajátossága, hogy a gyerekek kikerülnek a szülők fennhatósága alól. Ez a különös szabadsággal fűszerezett, mégis felügyelt helyzet új kihívások elé állítja mind a szülőt, mind a gyermeket. Utóbbiban rejlik a tábor fontossága is, hiszen a gyermekek számára olyan szituációkat modellez biztonságos közegben, amelyeket megtapasztalva könnyebben boldogulnak majd az élet valódi küzdőterén.  A csoportok számára a szállásdíjak tartalmazzák a Cserkeszőlő Fürdő és Gyógyászati Központ minden medencéjének használatát!

Ezek a honfoglalás kori sátrak a mai igényeket kielégítő kerek hajlékok villanyvilágítással és áramvételi lehetőséggel ellátottak, kézmosóval, fogassal felszerelve,amelyek 6 méter átmérőjűek, kényelmes ágyakkal, egyénként 4 db emeletes ággyal (matrac mérete: 90 x 200 cm), vízhatlan ponyvával vannak borítva, a tetőkarikákkal kellemes huzat hozható létre, mely a nyári hőségben is rövid idő alatt átszellőzteti a sátrat.

 A táborhoz parkoló is tartozik, ahol az autóbuszok, autók könnyen elérhető távolságban parkírozhatnak.Számos egyéb szabadidő eltöltési lehetőséget tudnak nyújtani az idelátogató csoportok számára, a helyi látnivalók mellett az idelátogatóknak lehetősége nyílik a térség, valamint a régió látványosságainak megtekintése. Ennek megszervezésében a Jurtatábor csapata szívesen áll az érdeklődők rendelkezésére.

A Jurtatáborba augusztus 13-án este  érkeztünk! Illési Sándor László Alpolgármester Úr és József Gál Igazgató Úr köszöntöttek bennünket.        

A hosszú utazást követően vacsorával kedveskedett nekünk a Jurtatábor csapata.

Másnap a megtekintettük  Szarvason a Mini Magyarországot és a Tisza folyón sétahajókáztunk. Este kreatív foglalkozásokon vehettek részt  a gyerekek, volt  kosárfonás, előadás a jurták kialakulásáról és fejlődéséről.

 A következő napon bemutatták előadás formájában a Tiszazugot és történetét.  Ezek után a  Fürdőbe mentünk, ahol a ponyvacsúszdázás nagy sikert aratott. Késő délután ellátogattunk a Tiszakürti Arborétumba.  Este pedig a faluban sétáltunk.

A csíkcsicsói táborozók augusztus 17.-i  úti célja Ópusztaszer Nemzeti Történeti Emlékpark volt, ahol megtekintettük a park fő szimbólumát a millenniumi Árpád-emlékművet( a honfoglalás ezredik évfordulójára”). Az ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark egyik főépülete a Feszty-körképnek „A magyarok bejövetele” című panorámafestménynek is helyet adó Rotunda.  Az épület ma már belülről teljesen körüljárható. Majd a 3D –s vetítőteremben megnéztük a Magyarország történelmét bemutató páratlan filmet a Látogatóközpontban.  Itt felejthetetlen élményben volt részünk. A csúcstechnikával készült 3D-s alkotás történelmünk meghatározó eseményeit mutatta be a honfoglalástól napjainkig. A film megtekintését követően még egy élménnyel gazdagodhattunk, ugyanis a filmbelépő mellé egy Vándorkönyvet kaptunk ajándékba. A Vándorkönyv segítségével tovább folytathattuk az időutazást. Az utazás végén pedig Mesterlevet is szereztünk.

 Szombaton fogathajtó versenyen vehettünk részt, majd utána fürdőztünk és délután őszibarackból ivólevet készítettünk, együtt a gyermekek és a felnőttek. Az este aszali tenisszel zárult.

A vasárnap fürdőzéssel kezdődött, délután a fiúk homokos strandfocin vehettek részt, a lányok pedig homokszobrász versenyen. Este Karaoke  bulit tartottak.

Augusztus 20-án (mely az egyik legnagyobb magyar ünnep) délután  Budapestre utaztunk, hogy  megtekintsük az idei tűzijátékot. Államunk megalapítását és első királyunk, Szent István koronázását ünnepelték a dicsőséges tűzijátékkal a Duna folyó felett.  Igazi mázlisták vagyunk , ugyanis mondhatjuk, hogy  VIP helyszínről követhettük az eseményeket, imádtuk a show-t több ezres tömeggel együtt. A nagy fináléban pedig idén először maga a Szent Korona is feltűnt, ami az égen lebegve és körbe-körbe forogva nyűgözött le mindenkit. A tüzijáték után pedig hazaindultunk.

Köszönjük szépen Cserkeszőlő önkormányzatának, a csíkcsicsói Polgármesteri Hivatalnak, hogy ingyen részt vehettünk ezen a tartalmas nyaraláson!
 Nem utolsó sorban köszönettel tartozunk a romániai Communitas Alapítványnak, aki 900,00 lejjel támogatta  a kiutazást.

A résztvevők nevében, MÁRTON ZSÓFIA - szociális előadó

<< Vissza
Események
Hasznos elérhetőségek
Állatorvosi rendelő telefonszám
(éjjel nappal hívható)
+4 0712 345 678

Csíkszereda TAXI társaság
(éjjel nappal hívható)
+4 0711 222 333

CFR Csíkcsicsó
+4 0712 345 678