2026. január 18., vasárnap, Piroska
Csíkcsicsó
község honlapja
A településeink között fennálló testvérvárosi kapcsolat révén nyári táborban vehettek részt a csíkcsicsói fiatalok 2018.  augusztus 15-21 között Soltvadkerten.

A tábori élet lehetőséget ad a gyermek számára, hogy saját jogon alakítson ki kapcsolatokat. Itt nem csak kortársakról van szó, hanem felnőttekről is, akik által a gyerek megtapasztalhatja, hogy nem a szülő az egyetlen, akiben bízni lehet A település a Duna-Tisza közén, a Kiskunsági Nemzeti Park szomszédságában. A várost 1900-tól nevezik Soltvadkertnek, előtte Vadkert volt a neve, amely az itteni erdők-mezők egykori gazdag állatvilágára utal. Az alapításra emlékeztető 1376-os évszám a város címerében is látható.A magyar családok kitartó munkával termékeny területté tették, virágzó szőlő és gyümölcs kultúrát teremtettek. Ma is ez biztosítja a lakosság nagy részének megélhetését. A város legvonzóbb idegenforgalmi nevezetessége a Vadkerti-tó. Már a múlt század elején kedvelt fürdőhely hírében állt, és ma is kellemes pihenést biztosít

Több mint ötven hektáros vízfelület és környezete szolgálja az üdülők, horgászok és vízi sportok kedvelőinek kényelmét. A gyógyhatással is bíró vízről 1839-ben jelent meg először tudományos vizsgálati anyag, azonban a szikes tavat már az 1780-as években készült katonai térképen is meg lehet találni. A hetvenhektárnyi, fürdésre kiválóan alkalmas tóhoz part menti sekély vize miatt sokan járnak ide kisgyerekekkel, de az úszók is kedvelik, hiszen nem kell messzire begyalogolniuk, amíg mély vizet találnak. Ennek kezdetét egyébként gondosan kihelyezett bólyák jelzik, a fürdőzők biztonságát szakképzett vízimentő felügyeli. A part egyik oldala nádas: ez a horgászok és a nyugalmat kedvelők világa A másik partszakasz beépített: több száz hétvégi ház és egy tucat különböző ifjúsági tábor található itt, kezdve a faházaktól a téliesíthető, modern épületekig. Itt kapott helyet az 600 főt befogadó kemping és az 53 fő részére kialakított üdülőház. A tópart infrastruktúrája és ellátottsága jó.

A tábor nem arról szól, hogy minden gyerek mindenben első legyen, hanem arról, hogy megfelelő mentorálás mellett minden gyerek átélhessen olyan sikerélményeket, amelyek építik személyiségét, önbizalmát A táborozás csodája, hogy minden gyerek otthon hagyja azt a csomagot, amelyet egyébként az iskolában cipel. Itt nem számít, hogy ki jó matekból, kinek rossz az énekhangja, vagy kinek vannak tanulási nehézségei. A táborba mindenki tiszta lappal érkezik, és a jó tábor egyenlően kezeli a gyerekeket. Ez lehetővé teheti, hogy a tábor valamelyest ellensúlyozza az iskolában szerzett negatív visszajelzéseket, és a gyerek megtapasztalja, hogy nem eredményeiért, hanem önmagáért fogadják el. A tábori élet által a gyermek megélheti a közösséghez tartozás érzését.

A kézműves foglalkozások (a polófestés és centrifúgás rajzkészítéshez a Mátyás király kora volt a téma), az erdei tanösvény, a tó körüli portya, sportversenyek, karaoke, lovas kocsikázás mind arra szolgáltak, hogy sajátos tábori identitást nyújtsanak a gyermekek számára, biztosítsák a kapcsolódási pontokat, és a közösen átélt eseményeket szép emlékké alakítsák. Többek között rövid falubemutatót is tartottunk az érkező delegációnak.  Bekerülve egy nagyobb, sok helyről származó közösségbe, a gyermekek megtapasztalták a sokszínűséget.

Augusztus 19-én és 20-án Budapestre utaztunk, meglátogattuk a parlamentet. 20-án részt vettünk a budapesti rendezvényken: a Budai Várban a mesterségek ünnepén, légi és vízi bemutatókon. Este a tűzijátékot csodálhattuk meg a BOGDÁNY    hajón.

Köszönjük szépen Zugló, Budapest XIV. Kerületi Polgármesteri Hivatalának és Csaniga Andreának, a zuglói Sport és Rendezvényszervezőnek, valamint  a csíkcsicsói Polgármesteri Hivatalnak, hogy ingyen részt vehettünk ezen a tartalmas nyaraláson!


 



 



<< Vissza
Események
Hasznos elérhetőségek
Állatorvosi rendelő telefonszám
(éjjel nappal hívható)
+4 0712 345 678

Csíkszereda TAXI társaság
(éjjel nappal hívható)
+4 0711 222 333

CFR Csíkcsicsó
+4 0712 345 678