2024. október 24., csütörtök, Salamon
Csíkcsicsó
község honlapja
2O23-at írunk, és még mindig folyamatban van az óvoda építése. Viszont már látjuk a megvalósítás végét, ugyanis az utolsó tíz százalékhoz érkeztünk, ami az építkezést illeti, a belső munkálatok és az udvar rendezése van hátra.
Az óvoda építése és felszerelése a vártnál több időt igényelt, és igényel, mivel még folyamatban van az építése, a belső munkálatokhoz és a területrendezéshez még csak ezután fogunk hozzá. Az eszköztár beszerzése már megtörtént, az eszközöket különböző, erre alkalmas helyiségekben tároltuk, ameddig sikerül berendezni az elkészült óvodába.
Kezdetben a dokumentumok folyamatos módosítása, begyűjtése, jóváhagyatása sok időt vett igénybe, beleértve a területmódosítást is, ami szükséges volt, hogy az óvoda a jelenlegi helyére kerüljön. Ez idő alatt viszont annyira megemelkedtek az építkezési anyagárak és a munkadíjak, hogy nem kis gondot okoz a hivatal számára az önrész előteremtése, mivel sajnos az építő sem tudta tartani a 3 éve leszögezett árajánlat szerinti árakat. Így a hivatal kénytelen a megemelkedett önrésszel számoljon, és valamilyen forrásból megoldja a kifizetéseket, mivel a finanszírozó szerv (AFIR) által csak a kezdetben megítélt támogatásban részesülünk. Nagyon szerettük volna az idei tanévkezdésre átadni az új épületet, hogy a kicsik már ott kezdhessék az óvodát, ez azonban a pluszköltségek által okozott munkálathátráltatás miatt nem tud megvalósulni.
<< Vissza
Események
Hasznos elérhetőségek
Állatorvosi rendelő telefonszám
(éjjel nappal hívható)
+4 0712 345 678

Csíkszereda TAXI társaság
(éjjel nappal hívható)
+4 0711 222 333

CFR Csíkcsicsó
+4 0712 345 678