2024. december 03., kedd, Ferenc
Csíkcsicsó
község honlapja
Ünnepélyes keretek között 2023. június 18-án avatták a község díszpolgárává Szabó Magdolna és Szabó Kálmán nyugalmazott pedagógusokat. Az eseményen testvértelepülések elöljárói, képviselői, politikusok, polgármesterek, családtagok és meghívottak vettek részt. A közönség a csíkcsicsói fúvószenekar kíséretében elénekelte nemzeti imádságunkat, majd verses, énekes, zenés előadás keretében köszöntötték és tisztelegtek a kitüntetettek előtt a település gyermekei.

Szabó Magdolna laudációját unokaveje, Tóth Bálint olvasta fel.
A kitüntetett 1942-ben született Csíkszentmártonban értelmiségi szülők gyermekeként. Az általános iskolát Szentmártonban végezte, a középiskolát pedig Csíkszeredában. 1960-ban érettségizett a csíkszeredai Magyar Tannyelvű Vegyes Középiskolában, a mai Márton Áron Gimnáziumban. 1962-ben férjhez ment a néhai Szabó Ákos tanító-népnevelőhöz. Házasságukból három lánygyermek született. 1969-ig a nagytusnádi általános iskola helyettes pedagógusa volt, közben a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskola matematika szakán tanári oklevelet szerzett. 1969-ben kérte áthelyezését Csíkcsicsóba, férje, Szabó Ákos szülőfalujába. 1969-től 1999-es nyugdíjazásáig a csíkcsicsói általános iskola tanára, 1973–79 között iskolaigazgatója volt.
Nyugdíjasként négy évig képviselte a közösséget a csicsói önkormányzatban. Ebben az időszakban (2006-ban) hozta létre az Élő Emlékezet Egyesületet, amely keretében számos közösségi eseményt, több kiállítást szervezett, és újraélesztette a csicsói amatőr színjátszást.
Jelenleg nyugdíjasként figyelemmel kíséri a falu életét, a világ történéseit, élő emlékezetként szolgál adatokkal a közösségnek.
Két kiemelkedő munkájára is felhívták a jelenlévők figyelmét. Az egyik az Élők emlékezete, amely 2016-ban jelent meg, képeken keresztül mutatva be a csíkcsicsói családokat.
A másik pedig az Itt (is) járt a háborúcímmel 2021-ben megjelent könyve. Másik   kitüntetettünket,   Szabó   Kálmánt, akit sokan csak Kálmán bácsiként ismernek, egykori diákja, Kósa Hajnalka óvónő méltatta. Megtudtuk: 1948. január elsején látta meg a napvilágot Csíkcsicsóban. Az általános iskolai tanulmányait követően a középiskolát a mostani Márton Áron Főgimnáziumban végezte.
Tanulmányai befejezése után magyar nyelv és irodalom szakos tanárként dolgozott Szentmártonban és Csíkcsicsóban. A 90-es évek elején tudását a gyulafehérvári hitoktatói főiskolán is gyarapította. 2004 és 2017 között kultúrigazgatóként tevékenykedett a faluban. Megalakította a Lármafa  irodalmi kör elnevezésű csoportot, amelyen keresztül rengeteg diákot mozgósított. Rengeteget olvastak, színdarabokat tanultak és táborokat szerveztek. Egész életpályáját a szülőfalujának, a nemzetének, a hagyományoknak a szeretete, a múltnak a tisztelete járta át. 1991-ben újította  fel  a  farsangtemetés  szokását a faluban. A település hagyományait, népszokásait igyekezett átörökíteni, életben tartani.
1993-ban kezdett a cserkészettel foglal kozni, és Bereczi István plébánossal közösen megalapították a 75. számú Szőcs Antal Cserkészcsapatot. Ugyancsak abban az évben indította el a néptáncoktatást a faluban, neki köszönhető a Vadvirágok néptánccsoport megalakulása.
A falu könyvtárosa is volt hosszú éveken keresztül. Munkássága nyugdíjaséveiben sem hagyott alább.
A falu monográfiájának az összegyűjtése hatalmas munkát igényelt. Hosszú időn át gyűjtötte az információkat helyi lakosoktól, régi feljegyzésekből, majd könyvbe foglalta a tudást.
Első könyve 2013-ban a Státus Kiadó gondozásában jelent meg Múltidéző címmel, amit további könyvei követtek. Elhivatottsága, gyermekek iránti szeretete és munkás élete sokak számára példaként szolgál.
A díszpolgári címet, virágcsokrokat és ajándékokat ünnepélyes keretek között adta át a kitüntetetteknek a község polgármestere, Péter Lukács, az alpolgármester, Galambfalvi Kinga, és Imre Adél a község jegyzője.
A polgármester mindkét ünnepeltnek megköszönte a közösségért folytatott munkát, kiemelte: ahogy hozzájárultak és építették Csíkcsicsót. Fontos nekünk, hogy értékelni tudjuk az előző generáció munkáját.
Végezetül Hajdu Gábor, Csíkszék parlamenti képviselője is köszöntötte a jeles elismerésben részesülőket.
<< Vissza
Események
Hasznos elérhetőségek
Állatorvosi rendelő telefonszám
(éjjel nappal hívható)
+4 0712 345 678

Csíkszereda TAXI társaság
(éjjel nappal hívható)
+4 0711 222 333

CFR Csíkcsicsó
+4 0712 345 678