A Csíkcsicsóért Egyesület olyan pályakezdő, vagy frissen végzett jogász jelentkezését várja aki:
Jogi tevékenységi körében munkájával elősegíti az Önkormányzat és a Polgármesteri Hivatal eredményes működését, valamint az Önkormányzat és a Polgármesteri Hivatal,Közérdekű Egyesületek jogi képviseletével, jogi ismereteket igénylő ügyek intézésével, szerződések készítésével, jogi ellenőrzésével kapcsolatos tevékenységet lát el.
Ennek keretében többek között a feladatai:
- jogszabály változások figyelemmel kísérése, jogszabály értelmezés, jogszabály véleményezés,
- önkormányzati rendelet tervezetek elkészítésében segítség nyújtása, önkormányzati rendeletek egységes szerkezetbe foglalása, naprakész nyilvántartás vezetése a belső számítógépes hálózaton, a honlapon,
- a hatályos jegyzői, polgármesteri, illetve együttes intézkedések papír alapú és elektronikus nyilvántartásának vezetése,
- a Kormányhivatal észrevételeivel kapcsolatos feladatok ellátása,
- közérdekű adatkérések megválaszolása, kezelése,
- jogi képviselettel kapcsolatos eljárás és jogtanácsosi feladat ellátása.
Jelentkezni az alábbi e-mail címen lehet: hivatal@csikcsicso.ro